BUSA-KONTROLL 42N öntöttvas spirál hengerrel

BUSA magyar gyártmányú tárcsa, melynek munkájával nagyon elégedettek vagyunk, az IH tárcsától sűrűbb osztással rendelkezik, viszont kisebb tárcsalapokkal (610), ugyanakkor tökéletes forgatás, megfelelő mélységtartás jellemzi nagy önsúlyából adódóan. Munkaszélessége 4,5 m, teljesítmény igénye 170-200 LE.

JOHN DEERE 5100M + TRAC LIFT 340 Profi

Ezen erőgépünket újonnan vásároltuk 2015 évben, 100 LE-vel rendelkezik, a hozzá kapcsolt homlokrakodó nagy segítség a telepi, illetve tábla széli rakodáshoz. Könnyebb munkavégzésre használjuk (vetés, hengerezés, kultivátorozás), azon belül is leginkább szállítási feladatok ellátására.

NAS-676

Napraforgó betakarításra a magyar gyártmányú, Békés-megyében gyártott NAS napraforgó adapterét használjuk, mellyel tervezéséből adódólag minimális betakarítási veszteséggel, nagy terület teljesítménnyel lehet a napraforgót betakarítani.

OROS SF-6-76 CS

A kukorica betakarítására a Magyarországon, Békés-megyében gyártott kukorica adaptert használjuk, mely egy csukható változat. Ez a tulajdonsága egy-egy tábla közötti vonulást lényegesen megkönnyíti, minimális betakarítási veszteséggel dolgozik. Szárzúzóval ellátott, mely a gép betakarító részének elején található, így a kukorica tarlót kisebb darabokra aprítja, nagyobb haladási sebesség mellet is.

JOHN DEERE 6190R

A legnagyobb erőgépünk, univerzális traktorunk ez a 190LE-vel rendelkező gépünk. 2019 tavaszán vásároltuk a talajművelési munkák hatékonyabb elvégzésére, valamint egyéb szállítási feladatok ellátására. Fronthidraulikával rendelkezik, 50Km/h, váltóval szerelt, ebből adódóan szállításban nagy segítséget jelent a mozgékonysága, és a hozzá kapcsolódó teljesítménye. Automata kormánnyal felszerelt gép, így a gépkezelő munkáját nagyban segíti, illetve a vetési munkáknál a pontossága nagy előnyt jelent.

NEW HOLLAND CX 8.70

2021. év tavaszán vásároltuk ezt a gépünket, igen korszerű, rengeteg opcionális felszereléssel van ellátva, mely a betakarítás precízségét, gyorsaságát, minőségét segíti. 6,6 m vario gabona asztallal felszerelt gép. 900-as első gumikkal rendelkezik a kis talajnyomás végett, magtartályában 9 tonna gabonagyűjtésére van lehetőség, így az ürítések számát csökkentve lehet a munka teljesítményét növelni. Átlagos gabona betakarításában 35-40 ha terület teljesítményre is képes.

HSC TOPCORN 6

2021. év tavaszán vásároltuk ezen gépünket, igen korszerű, rengeteg opcionális felszereléssel ellátott, mely a betakarítás precízségét, gyorsaságát, minőségét segíti. 6,6m vario gabona asztallal felszerelt gép. 900-as első gumikkal rendelkezik a kis talajnyomás végett, magtartályában 9t gabonagyűjtésére van lehetőség mellyel csökkentve az ürítések számát lehet a munka teljesítményét növelni átlagos gabona betakarításában 35-40ha terület teljesítményre is képes.

KUMLIN 18t

Szállító járművünket traktor kapcsolattal használjuk, gabonából 18-20 t termény szállítására alkalmas, légrugós pótkocsi. Siló, szenázs szállítására átszereléssel szolgáltatást végzünk tömegtakarmányok beszállításában. A pótkocsi három oldalra billenő.

SCHWARZMÜLLER 18t

A pótkocsi felépítményét 2020 évben készítettük, a régi több helyen sérült. Az új felépítmény gabona, siló, szenázs szállítására is alkalmas melyre szolgáltatást is végzünk állattenyésztések részére. A gabona szállítására szintén sokat használjuk 18-20t termény továbbítására alkalmas, légrugóval ellátott kamion pótkocsi.

FLIEGL TDK180

Ezen Tandem pótkocsit 2020 nyarán vásároltuk, három oldalra történő billentésre alkalmas, 18t ösztömegő, laprugóval rendelkező pótkocsi. 15t hasznos terhelésre alkalmas.

JOHN DEERE 4730

A permetezésben szolgáltatásunkat bővíteni kívántuk, így 2020 tavaszán vásároltunk egy hidas permetezőt, mely 3000l tankkeverék kiszórására alkalmas egy tankolással, 30m-es szórókerettel rendelkezik, JOHN DEERE RTK jellel automata kormányzás, automata szakaszolással. Vegyszerező keret automata beállítással 5-ös fúvóka tartó, alap hasmagasság 155cm, hasmagasítással 195 cm mely mechanikusan beépíthető, továbbá saját műtrágyaszóró felhelyezésére is van lehetőség, így nagy terület teljesítményű műtrágya kijuttatására van lehetőség, a gép jobb kihasználása végett. Vállaljuk folyékony műtrágya kijuttatását is ugyanezen gépünkkel.

FLIEGL 10600l

A permetezés nagyobb teljesítmény elérése végett 2020-ban vásároltunk egy víz, folyékony műtrágya szállítására alkalmas tartálykocsit, mely a napi munkát nagymértékben segíti három és fél tankolásnyi mennyiségű folyadék kiszállítását végzi egy fordulóra, így a permetezőgéppel nagy hatékonyságú munka végzésére vagyunk képesek.

CLAAS TUCANO 440

2020-ban egy LEXION 450 gabonakombájnt cseréltünk le erre a típusra, melyet a mai napig nem bántunk meg. A gép egyszerű, könnyen javítható, jó szervízellátottsággal rendelkezik. Hagyományos C600-as gabonaasztallal rendelkezik átlagos gabonában 25-28ha betakarítására alkalmas gép. Könnyen kezelhető, jó teljesítménnyel rendelkező gép.